Egészen eltérőek tudnak lenni a vélemények, hogy egy ember kire hasonlít. Még te magad is változtatod néha a meglátásod erről.
Amitől ez függ, nem más, mint hogy épp milyen tulajdonságot veszel észre. És a zavar azért van, mert a jegyek nagy része homályban marad, nem vesz részt az összehasonlításban.
Amikor hasonlóságot érzékelsz, olyankor a megméretés csak egyes kiragadott résztulajdonságok rezonanciája, nem pedig két egész karakteré. Mert talán karakterek nem is létezhetnek névvel nevezhetően, fogalmi egységként. Pusztán halmazok ezek, tulajdonságok végtelen kombinációi.
Azt hiszem, az igazság az, hogy a pszichológia és mindenféle ősi tan is feleslegesen próbálkozik a tipológiával. A késztetés a besorolásokra csak a lusta egó törekvése az egyszerűsítésre. A "nevesíthető valamilyenség" nem létezik. De nem is baj. Legalább egyetlen mozdulattal elengedheted
az előítéleteidet.
Gondolatok rendetlen egymásutánban, ám napvilági számítás "tisztességtelensége" nélkül. Olyanok, melyeket nem kerestünk. Maguktól találnak ránk, és mutatkoznak különleges pillanatokban. Mint éjszakában felvillanó lepkeszárnyak a gyertyafény körül.