A jelen olyan, mint valami száműzött lét valahonnan. És ez a "honnan" nem más épp, mint maga a múlt.
A múltad amiből jössz valahogyan abszolút értékben van, mint egyetlen legitim, áldásos történet. Előtte is, utána is az idő idegen. A megelőző egy talán tiszteletteljes, ám hideg múzeum, az azt követő pedig egy rangtalan "korcsidő". Csak a te eredeted az, ami igazán szent, a többi nem.
Előzmény-emberek hordoznak sajátmúltat, és áradoznak könnyezve kéretlen pillanataikban. Közben lábad alatt valami kölykök szaladgálnak. És nem érted, ahogyan egyszercsak otthont szakítanak maguknak egy eljövő időből. Egy sajátot.
Márpedig ez mindig így volt és lesz.
Ami most a száműzetés jelene, maga lesz valamikor az aranyló múlt.
