A
matematika látványos különéletet élhet a természettől. Ezt irdatlanul
vastag könyvek tanúsítják, amelyekben foglaltak fontos, de csak véknyabb szeletben érintik az anyagi világot. A
javarészük olyan tételek körül forog, amelyek valószínűleg soha nem
fognak felbukkanni a természetben.
A matematika mintha nem más lenne, mint az elme öndiagnosztikája.
<<<< >>>>
Az, hogy a természeti világra láthatólag pontosan illeszkedik a matematika, jelentheti pusztán azt, hogy a vizsgálódásunk matematikai alapú. Mert a matematika magát a módszert, a vizsgálódó elme mibenvalóságát jelenti, nincs "nem matematikai" elme.
De van itt más is. Mert ez az elv azt kéne eredményezze - mint annyiszor - hogy az így fénykörbe került igazság szelektív, viszonylagos, esetleg hamis. Mint ahogy általában a racionalizációk esetében szokott lenni, amikor is a lélek szelektív értelmezés alá vonja a jelenségeket, sajátmintát vetít rájuk.
Ám mégsem így van, a természettudomány majdnem egésze ellentmondásmentes. Azaz a természet "önmagán hordott matematikája" egyezést mutat az elmében foglalttal.
Lehetséges, hogy a természetet teremtő elme - még ha magasságaiban eltér is, de - minőségében mégis azonos az emberével?...))