Furcsa viszonyban állsz a sorssal.
A lustaság nem letudható azzal, hogy "erőtlenség". Dolgozik itt más is. Szeretetéhség és szégyenérzet.
Amikor szerencséd van és ingyen kapsz, akkor nem pusztán kipipálod, hogy "ennyivel is több", hanem egyben szeretve és dédelgetve érzed magad a gondviseléstől. Épp, mint a szüleidtől gyerekkorodban ilyenkor. És amikor nem kapsz semmit, hív a kényszer, hogy magadnak kell megszerezni, "kikaparni a gesztenyét". De rögtön érzed is, hogy nincs hozzá felhatalmazásod. Nem vagy más, csak "illetéktelen behatoló a spájzban". És nem csak, hogy reménytelenül kulcsra zárt ajtókkal kell küzdened, de bűnös is vagy és büntetést érdemelsz.
Ilyenkor aztán inkább hátradőlsz a semmiben. Mert ez is jobb, mint magadra maradni. Apátlanul.