Az ész nem elsősorban az érzelem, hanem sokkal inkább a szentimentális létforma felügyeletére hivatott. A belátásokat, elengedéseket és megsemmisítéseket ebben kell tenni.
Figyelj magadra, amikor viszonylagos burokvilágokat abszolút értékűvé teszel. Amikor épp úgy oldódsz valamelyikbe, mint egyetlen valóságba. Amiközben te magad építed fel éppen minősített díszletekből a környezetedet, és öltözeted szűk, önkényes jelmezeidbe a szereplőket.
Gondolatok rendetlen egymásutánban, ám napvilági számítás "tisztességtelensége" nélkül. Olyanok, melyeket nem kerestünk. Maguktól találnak ránk, és mutatkoznak különleges pillanatokban. Mint éjszakában felvillanó lepkeszárnyak a gyertyafény körül.