Talán furcsának és mesének hangzik a távol-keleti vallási tétel. Az, hogy tapasztalt világunk csak káprázat, nem pedig az abszolút valóság. De vajon miért nem üt szöget a fejünkbe legújabb-kori tudományos felismerésünkben az elnevezés: relativitás?...
Világunk sebesség és gravitációs határértékein megszűnik a tér és megszűnik az idő. És mivel értelmünk három dimenziós ("tér-idős"), így számunkra maga az értelem szűnik meg e pontokon. Amit eddig az abszolút valóságnak tartottunk, az a semmi és a "nagyon nagy" között létezik, viszonylagos végességben.
Valóságunk határairól már mi is tudunk, nem csak az ősi misztika.
Gondolatok rendetlen egymásutánban, ám napvilági számítás "tisztességtelensége" nélkül. Olyanok, melyeket nem kerestünk. Maguktól találnak ránk, és mutatkoznak különleges pillanatokban. Mint éjszakában felvillanó lepkeszárnyak a gyertyafény körül.