A történelmi ember "természetes világképe" materiális; azt mondja, hogy az anyag evolúciója csúcsán majd egyszer csak megjelenik belőle a tudat.
Aztán van, aki ráérez az Én különvalóságára, majd talán magáévá teszi az ősi vallási tételeket, melyek szerint a Tudat (Isten) az elsődleges létező, és a világ csak az Ő káprázati teremtménye. De ez az eszme is hamar megbotlik az ember lénye-adott szemléletében, amikor felteszi a kérdéseket, hogy "de a Tudat előtt vajon mi volt?", és ehhez hasonló aggályait. Végül kényszeredetten elégszik meg itt a magyarázhatóság határaival. De épp a belenyugvó kényszer jelenléte mutatja, hogy ez az ember is csak egy materialista, akinek "csak azért is"-ellenteóriái vannak. És mi más is lehetne, mint materiális.
Majd aztán akkor érzel rá igazán az igazságra, abban a pillanatban, amikor hirtelen átjár és beleborzongsz;
hogy a létezés egy felfoghatatlan őrület.